Kedves Szerkesztőség!
32 éves, 4 gyermekes anyuka vagyok. Köszönetem szeretném kifejezni ebben a levélben, amiért tavaly novemberben imádkoztak értem. 2012 szeptemberében méhnyak-rákot diagnosztizáltak nálam, novemberben szövettani levét következett, hogy tipizálják, milyen stádiumban vagyok. Az egyik kecskeméti ismerősünk kért imát értem a szerkesztőségtől. Egy hónappal később, decemberben visszamentem az eredményért, amin az orvosom is meglepődött, hisz már semmi elváltozást nem találtak. Meggyógyultam!
Isten áldását kívánom mindannyjiuk életére, köszönettel: M. Anita (2013. április)
Kedves Németh Sándor és Gyülekezet!
Kedves Németh Sándor!
Két héttel ezelőtt írtam be a szerkesztőségbe. Egy kedves ismerősöm egészségéért kértem imatámogatást, aki súlyos betegségben szenvedett, már az ágyból sem tudott felkelni és beszélni sem tudott. Most Pünkösd hétfőn hallottam a hírt, hogy újra jár, beszél, új vizsgálatokra ment és elkezdett felépülni! Dicsőség ezért az Úrnak!
Hálás köszönettel: János Nyíregyházáról (2012. június)
Kedves Vidám Vasárnap szerkesztősége!
Két hete kértem imát a gyógyulásomért. Hosszú évek óta a labor eredményemben minden alkalommal legalább négy érték jóval az optimális értéken kívül esett. Különösen a fehérvérsejt számom volt nagyon alacsony. Múlt pénteken voltam újra vérvizsgálaton, melynek értékei nagy csodálkozásomra teljesen a határokon belül vannak! Hiszem, hogy ez a fordulat az imáitok hatására történt, köszönöm!
Magdi (2012. május)
Kedves Vidám Vasárnap!
Decemberben lányom félidős, veszélyeztetett kismamaként kórházba került. Az egyik lelkészük imádkozott az egészségükért. Örömmel jelentjük, hogy május 11-én Hanna Zoé egészségesen, 3250 grammal megérkezett, a terhesség további része már zavartalan volt. Nagyon köszönjük.
A boldog nagyi (2012. május)