Teológia | Igemagyarázat
Megütötte fülemet a prédikáció végén mondott áldás: „Áldd meg Uram a zsidó népet és Magyarországot!” Véleményem szerint Magyarországon illene azzal kezdeni, hogy „áldd meg Uram a magyar népet”, és ezt minden nemzeti sovinizmus nélkül mondom.
Egyrészt ez nem fontossági sorrendben hangzott el, másrészt az imában nagyon fontos – a miatyánk is így tanítja –, hogy az ember ne a személyes imakéréseket fogalmazza meg először, hanem az egyetemes célokat, ügyeket vigye Isten elé. A miatyánk is Isten országával kezdi („Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod”), és utána tér rá a személyes célokra.
Gyakran a keresztények csak a saját áldásaikért imádkoznak. A Biblia azonban nem ezt hangsúlyozza, hanem azt, hogy cselekedj a felebarátoddal úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek. Ha azért imádkozol, hogy Isten áldjon meg másokat, akkor Ő meghallgatja az imádat, és téged is megáld.
Pál apostol az evangelizálás szempontjából állított fel sorrendet: először a zsidóknak, utána a görögöknek, majd ezután más nemzeteknek. Ez se nem sovinizmus, se nem nacionalizmus, hanem az üdvtörténeti menetrend. Ahogy Jézus is mondta: „… lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig”. Tehát nem érdemes semmilyen következtetést levonni az imában elhangzott sorrend alapján.
Részlet a Vidám Vasárnap archívumából: 2012.04.22
Címkék: áldás, ima, zsidó, magyar, görög, Miatyánk, sovinizmus, nacionalizmus, evangelizálás, üdvtörténet, Jeruzsálem, Júdea, Szamaria