Németh Sándor válaszol

---

A Szent Szellemmel való betöltekezésről van szó, melynek lehetnek fizikai megnyilvánulásai. Az Ószövetségben is láthattunk erre példát. A Templom felavatása után az Úr dicsősége beköltözött a Szentek Szentjébe, és azt olvashatjuk, hogy az emberek nem tudtak megállni a lábukon. Az Újszövetségben ilyen volt például Jézus letartóztatása a Getsemáne-kertben, amikor a Júdás vezette katonák Jézus válaszára a földre estek; vagy a sírőrzők esete Jézus feltámadásakor. Ezek az emberek ugyan elestek, de nem tértek meg. A megtérés nem ettől függ, hanem attól, hogy az ember átadja-e a szívét teljes mértékben Istennek. Amikor a Szent Szellem érintkezik egy emberrel, annak szellemén keresztül kiárad a lelkére is, és elesik. A földre esés nem feltétlenül függ össze a gyógyulással. Van, aki nem esik földre, mégis meggyógyul, és van, aki földre esik, de mégsem gyógyul meg. Az evangéliumban olvashatjuk a holdkóros fiú történetét, aki még az előtt a földre esett, hogy Jézus imádkozott volna érte. Szabaduláskor az emberben lévő gonosz szellemek elkezdenek harcolni az Isten Szelleme ellen, és egyfajta szellemi konfliktus alakul ki. Miután az ember megszabadul ezektől a démonoktól és betöltekezik Szent Szellemmel, Isten befolyása, vezetése alá kerül. Egy új egyéniség alakul ki benne, ami hasonlít Jézus Krisztusra. Van, hogy az emberek földre esnek, remegnek és sírnak, esetleg esztétikailag nem túl szép látványt nyújtanak, hánynak, öklendeznek, de ezek sokszor a szabadulás folyamatát jelzik. Nem az a lényeg, hogyan jönnek ki a démonok, hanem az, hogy kijöjjenek. A démonok nem úriemberek és nem is úriemberként távoznak.