Németh Sándor válaszol

---

A Biblia szerint Jézus szelleme, lelke (a lator társaságában) először a seolnak abba a részébe ment le, amit Paradicsomnak hívunk. Ez volt az úgynevezett Ábrahám keble. Utána lekerült a seol sötét részébe, a gyötrelem helyére, ahol az elköltözött gonosz emberek lelkei és szellemei tartózkodtak. Péter apostol levele szerint lement egészen a pokolnak, az alvilágnak, a Hádésznek a legmélyebb, legsötétebb szintjére is, ahol Noé kortársai voltak. A Pokol egyrészt egy gonosz angyal, másrészt egy konkrét hely, amit a Biblia a Föld gyomrában helyez el. Nagyon nagy ereje van, de a halálhoz hasonlóan a hatalma korlátozott, csak a bűnös emberek szelleme fölött rendelkezhet. Jézus Krisztust a pokol nem tudta fogságban tartani, mert nem volt a szellemében, lelkében, semmi kivetnivaló, hiba, bűn, így nem tudta megfosztani az élettől. Mikor Jézus szelleme, lelke feljött a seolból, és újraegyesült testével, Isten teremtő ereje, pontosabban a Szentlélek beavatkozott (Rómabeliekhez írt levél 8,11), és a názáreti Jézus földi testét átalakította romolhatatlan, halhatatlan testté. A vérrel kapcsolatban azt mondja a Biblia, hogy hordozza az életet. A vérnek van egy szellemi, spirituális része és van egy anyagi része. A szellemi, örökkévaló része a feltámadás után felkerült a mennybe, és ott van az engesztelés asztalán, tábláján, mint az engesztelés vére. A Biblia ezt nevezi a meghintés vérének (Zsidókhoz írt levél 12,24), mellyel a názáreti Jézus megbocsátja mindazok bűneit és vétkeit, akik hisznek abban, mint váltságdíjban. Jézus a vére által fizette ki a bűnösök adósságait és számolta föl az ellenséges viszonyt Isten és az ember között. Ezért a bárány vére, integráló erőt képvisel ember és Isten között, ez teszi lehetővé a megigazulást, és azt, hogy Jézus Krisztus által az embernek Istennel személyes kapcsolata és közössége legyen.