2017. november 26. | A Szent Szellem szolgálata

Címkék:

Németh Sándor prédikációjának rövid összefoglalója

A bűnbeesés következtében az emberiség elveszítette Isten dicsőségét. Az eltávozott dicsőség helyére bejött a szenvedés, az emberi nyomorúság, a halál, a pokol, amelyek már közel hatezer éve végigkísérik a világtörténelmet. A bűnbeesés első pillanatától fogva az volt a kérdés, hogy Isten dicsőségét, az elveszett édent hogyan lehet visszahozni a Földre. Isten dicsőségének jelenlétéről akkor beszélünk, amikor Isten a Földön úgy van jelen, hogy az empirikusan is megtapasztalható. Pál apostol a Korinthosziakhoz írt 2. levelének 3. fejezetében a Törvény korszakának dicsőségét egybeveti az Újszövetség dicsőségével. Isten dicsősége az Ószövetségben megérinthetetlen volt. Ezért a Názáreti Jézus Krisztus nem önmaga miatt, hanem a mi érdekünkben tulajdon vérével ment fel a Mennybe, Isten dicsőségébe, hogy a dicsőséget megérinthessük, és az bennünket is meg tudjon érinteni. Így válik lehetővé, hogy Isten a megváltás programját az ember természetében – szellemében, lelkében, testében – tökéletes akaratának megfelelően megvalósítsa.

Elhangzott dalok

  • Szeresd az Urat, a te Istenedet
  • Világosság
  • Ujjongok, igen, éneklek
  • Legyen a hangunk örömének
  • Neved magasztalom én Uram
  • Ragyogj fel, fény

Elhangzott igék

  • 2. Korintus levél 3:6-11; 16-18.
  • Mózes II. könye 34:29-30; 33-35.
  • Zsidókhoz írt levél 9:11-12.
  • Apostolok Cselekedetei 22:17-18.
  • Jelenések könyve 1:10, 17.
  • Jelenések könyve 4:1-2.